Az erdő szélén, egy szép, napsütéses reggelen Panka, a kis nyuszi, szomorúan ült a háza előtt.
A szeme könnyes volt, a fülei lekonyultak.
Arra sétált Fodico, a mosolygós kis sün, akiről azt suttogták az erdő lakó, hogy a tüskéi között színes varázsceruzákat rejteget.
– Szia, Panka! Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte barátságosan Fodico.
– Ó, Fodico… – sóhajtott Panka. – A kedvenc hintalovam eltört. Már nem tudok rajta lovagolni. - Az ölében egy törött, hintalovat tartott, amit nagyon szeretett.
Fodico megsimogatta Panka vállát, és így szólt:
– Ne aggódj, segítek megragasztani! Van itthon ragasztód?
Panka beszaladt a házba és hozott egy kis tubus ragasztót, és megmutatta a hintaló repedt részeit.
A repedést körbekenték ragasztóval, gondosan összenyomták a darabokat...
De a ragasztó elfogyott, és a hintaló még mindig szétcsúszott.
– Sajnos nem sikerült… túl kevés volt a ragasztó, és már nincs több – mondta Panka szomorúan.
Fodico elgondolkodott.
– Ne csüggedj! Van egy másik ötletem! – mondta vidáman.
A sün mosolyogva lehúzott egy papírlapot és egy vidám, sárga színű ceruzát a tüskéi közül. A földre térdelt, és rajzolni kezdett.
Rajzolt egy csodaszép hintalovat: nagy, kerek szemekkel, piros nyereggel, barna sörénnyel és még virágmintákkal díszítette.
Ahogy Fodico a rajz színezését befejezte a lovacska szinte életre kelt a papíron!
Ekkor varázslatos fény ragyogott a ceruzából.
A rajz remegni kezdett, és HOPP egy igazi hintaló jelent meg Panka előtt!
Panka ámulva nézte, majd boldogan felpattant az új hintalóra.
– Ez még szebb, mint a régi volt! – kiáltotta örvendezve. – Köszönöm, Fodico!
A nap sugarai melegen csillogtak a hintaló színes festékén, és az egész rét Panka kacagásával telt meg.
És így történt, hogy Fodico varázsceruzái újra örömet hoztak az erdő lakói közé.
Vége!
